2014. július 17., csütörtök

30. bejegyzés

A hétvége még rossz volt, aztán a héten minden zökkenő nélkül visszaálltam az értelmes táplálkozásra.

Kár, hogy most azt kell ledolgoznom, amit múlt héten túlzásba vittem. Ezeket a kilengéseket kéne még inkább visszaszorítani, és akkor nagyon király lennék. Persze nagyrészt a hormonok a felelősek :)

Most egy kicsit el vagyok maradva a nyári tervhez képest, ráadásul edzeni se tudok.

30 -nak.

2014. július 11., péntek

29. bejegyzés

Úgy tűnik a blog nélkül sokkal nehezebben boldogulok, szóval ismét rendszeresítem magamat.

Az elmúlt két hétben tartottam a súlyom (ami persze, egy másfél kilós ingadozást jelent), de fogyás nem volt. Nem tudok mértéket tartani cseresznye és barack ügyben. Nagyon nem.

Tegnap még némi mogyival és tejberizzsel kapcsolatban is elvesztettem a fejem, de legalább rájöttem, hogy muszáj újra fókuszálnom.

Legkésöbb jövő héten ugyanitt, ez pedig a 29-es.

2014. június 23., hétfő

28. bejegyzés

Kiinduláshoz képest -6.2 kiló.

Komolyan ijesztő, milyen ügyesen, okosan csinálom.

Meg persze az is, hogy hol legyen majd a vége, és mi legyen akkor.

Meg persze az is, hogy mindig fenn áll a lehetőség, hogy bedobom a törülközőt. Az én hátam mögött is kismillió sikertelen próbálkozás áll. Mondhatnánk, hogy akkor nem akartam eléggé, ami biztosan igaz is. Csak nem érzem, hogy most valami hű, de nagyon akarnám. Nehéz megmondani, hogy mitől más most.

Lement az új edzéstervem első hete, tök jó. 20-30 perces edzések, viszont az heti 5x, plusz 1 maximum 2 termi. Ha marad egy kis időm mellette, akkor sok hengerezés és mobilitás fejlesztés.

Kezdem érezni a saját súlyos gyakorlatokon az alacsonyabb testsúlyt. 

Ruhákon is érzem, de őszintén szólva látni, nem látom.

Majd amikor ( :)  ), meg lesz a -10 írok valami rendes összefoglalót A Blogra.

12 hét telt el, elképesztően kitartó vagyok.

Például írtam 28 bejegyzést.  

2014. június 15., vasárnap

27. bejegyzés

Nem adtam fel.

Csak nagyon kevés időt tudok a neten lógni, és azt inkább mással töltöm.

5 kiló mínusz lett a 10 hét vége.

Aztán adtam magamnak néhány lazább napot (fagyi, hamburger, addig evés, míg ki nem pukkadok - menstruáltam :)), de a hét második felében visszatértem a normális étkezéshez és most ugyanott vagyok. A mérleg produkált közben ijesztő dolgokat, de az csak víz és gyomortartalom volt.

A következő lépés még 5 kiló a nyár végéig.

Blogolás valószínűleg nagyon szórványosan lesz csak, de úgy  érzem, már mankó nélkül is boldogulni fogok.

2014. június 5., csütörtök

26. bejegyzés

A tegnapi napot is sikerült elrontanom.
Az volt az első hibám, hogy túl sok sárgabarackot vettem. Nem tudok vele leállni, pedig nem is volt igazán jó.
És akkor már ettem egy ki mogyorót is (azzal sikerült leállni, mielőtt nagyon elszabadult volna a helyzet), meg sokat vacsoráztam. Csupa egészséges dolog amúgy, de túl sok.
Fagyit is ettem a Fragolában, de azt nem bánom egy percig se. Életem legjobb fagyija volt. Camamber és chilis csoki.
Nos, aggódásra csak az ad okot, hogy egy héten belül már kétszer ettem többet, mint kéne. Nem tudom megmondani, hogy miért.
Persze feladásról szó sincs, ma már visszazökkentem.
 
Ez volt a 26.
 

2014. június 2., hétfő

25. bejegyzés

A véradás sokkal egyszerűbb volt, mint vártam. A lánynak, aki megszúrt furán csillogott a szeme, annyira tetszett neki a vénám. És mivel a véradás miatt sokat kell enni, még egy jégkrémet is megettem. Jó volt.
 
Szombat reggel 5,8 kilóval mutatott kevesebbet a mérleg, mint kezdetben. 6 kiló volt a cél a 10 hétre és ez még csak 9. hét volt. De nem kell aggódni, hogy túlteljesítem a tervet, mert szombaton kissé megőrültem és össze-vissza ettem. Megettem 4 darab muffint, és kétszer vacsoráztam. Hogy az önuralmam, hol járt közben, rejtély.
 
Viszont vasárnap sikerült tökéletesen visszazökkeni, úgyhogy semmi végzetes nem történt. A mai mérlegelés eredménye -5 kiló. 
 
A látszattal ellentétben nem görcsölök a számokon igazán, inkább a tendenciát figyelem, azzal pedig rendkívül elégedett vagyok.
 
25

2014. május 29., csütörtök

24. bejegyzés

Tegnap megittam két hosszú lépést, ami nem volt betervezve, de természetesen tökéletesen belefér.

Inkább az a fura, hogy az elmúlt két hónapban fel sem merült, hogy igyak bármit. Öregszem?

Az alkohollal az jelenthet problémát, hogy hajlamos miatta az ember az étkezését is elrontani, akár napokra. De részemről most igazi kísértés sem jelentkezett.

Ma megyek vért adni, életemben először. Ezért most reggelizni fogok. Kicsit fura.

Ennyi volt a 24. bejegyzés.


2014. május 26., hétfő

22. bejegyzés

A tegnapi mérés szerint meg van az öt kiló mínusz.

Ha a mait nézem, akkor nem fogytam a héten.

Mivel végig jól ettem a héten, nyugodtan nézhetem a tegnapot :)

Még két hét van a tízből. Hogy mi lesz utána? Hát, ugyanez.

A huszonkettedik.

2014. május 23., péntek

21. bejegyzés

Elképesztően jól csinálok mindent, és ez elképesztően kevéssé esik nehezemre. Erről nehéz írni.

És még izomlázacskám is van.

Ennyi az elképsztő 21. bejegyzés.

2014. május 19., hétfő

20. bejegyzés

Kezdő súlyhoz képest -4.7 kg.
 
Csak amikor leírtam, jöttem rá, hogy az már majdnem 5. :)
 
Lassan kezdem látni/érezni is a különbséget. Na, még nem nagyon.
 
Tegnap hirtelen felindulásból megnéztem, és igen még ki tudom nyomni a 24-est. Ilyen alacsony testsúllyal még sosem nyomtam. Viszont fáj tőle bal oldalt a trapéz izmom, szóval nem tudom gyakorolni, úgyhogy el fogom veszíteni... Viszont a 28-as törököt nem, az nagyon könnyed.
 
Ki gondolta volna, hogy lesz ennyi, de ez már a 20. bejegyzés.

2014. május 17., szombat

19. bejegyzés

Felvettem ma egy övet, és nincs rajta annyira szűk lyuk, mint kéne.

Azért még mindig azt várom, hogy mikor bukok bele ebbe az egészbe.

Túl egyszerű

A tizenkilencedik.

2014. május 16., péntek

18. bejegyzés

Először azt írtam a címbe, hogy 18. edzés... :)

Mindenesetre volt tegnap edzés, meg különben is, minden ok.

Gondolom jellemformáló rendszeresen sütni és nem enni belőle.

18-adjára.

2014. május 13., kedd

17. bejegyzés

Ma reggel épp, hagyni akartam az egészet a fenébe.

Mert tegnap a tervezetthez képest megettem pluszba egy adag fehérjét, egy gyümölcs joghurtot, és némi koktél paradicsomot. :)

Aztán ráálltam reggel a mérlegre, és pont ott tartok, ahol mostanra akartam.

Hat hét (és egy nap), négy kiló (és 10 deka). :)

Ma pedig vissza az edzéshez. Nincs még tervem, csak nézegetem, hogy minden rendben van-e.

Török, 8kg, Bup, 1             
Török, 20kg, 1
DL, 70 kg, 3x10
Fr. Squat, 30 kg, 2x12
Fekvenyomás, 30 kg, 3x8
Húzonc, 3x2, közben elszórva

5 kör:
Plank, 10 lélegzet
Swing, 24 kg, 10
Farmer, 2x24

Híd, Bretzel

40-45 perc, ami azt jelenti, hogy hozzám képest kevés pihenő.

Könnyű napnak terveztem, az elemelésben a fogásom nem érezte igazán könnyűnek.

Az edzést nem fogom ám rendszeresen írni, csak most nekem sincs felírva sehol.

Ez a 17.

2014. május 9., péntek

16. bejegyzés

Az lehet, hogy most egy kicsit hisztizek, és azonnal akarom az eredményeket?

Pedig egyébként, minden megy gördülékenyen.

Még arra is képes vagyok, hogy veszek valami finomságot és beosztom jó sokáig. Olyanokat, amik máskor egy óráig se tartottak volna.

Csak éppen, milyen már, hogy hetek óta kitartok, és még mindig nem vagyok ott.

Természetesen a hülye kérdéseimre tudom az értelmes válaszokat.

Slow and steady wins the race.

Ez volt a 16. bejegyzés.

2014. május 5., hétfő

15. bejegyzés

5 hét telt el, 3.1 kilóval mutatott ma kevesebbet a mérleg, mint először.

Ez persze a húsvét nélkül több lenne, de valószínűleg jobb ez így.

Utána beletelt még egy-két napba, mire újra teljesen következetessé váltam, és mire újra elhittem, hogy meg fogom csinálni.

De most újra tudom, ugyhogy már csak csinálni kell.

15.

2014. április 29., kedd

14. bejegyzés

Még mindig nem értem oda vissza, ahol húsvét előtt voltam.

Egyrészt úgye próbálok okosabb lenni, úgy tűnik túl keveset ettem előtte.

Másrészt elötte tökéletesen fegyelmezett voltam, azóta becsúsztak kisebb vétkek.

De azért még itt vagyok, és haladgatok.

A derekam pedig már nem fáj!

Ez volt a 14.

2014. április 27., vasárnap

13. bejegyzés

Ha itthon vagyok, hajlamos vagyok kevesebbet inni.

Ha kevesebbet iszom, hajlamos vagyok többet enni.

Milyen idióta apróság, mennyire egyszerű lenne figyelni rá.

A Fegyenc gyakorlatokkal úgy tűnik nincs bajom, szóval mától azokat fogom csinálgatni. 

Jövő héten úgyis találkozó.

Tizenharmadszorra.

2014. április 23., szerda

12. bejegyzés

Hatvan dekával vagyok ma könnyebb, mint amikor elkezdtem. Vissza a startvonalhoz.

Húsvétkor visszajött, amiért 3 hétig dolgoztam. Ez tulajdonképpen lehetetlen, de ez van.

Természetesen nem ettem meg húszon ezer kalória extrát.

Próbálom megérteni és főleg továbblépni.

Kellett nekem panaszkodni, hogy túl jól megy.

Ráadásul továbbra is edzés nélkül. Reggel a csípőm fáj, délutántól a derekam.

Ennyi a 12.


2014. április 22., kedd

11. bejegyzés

Nem ment túl jól ez a húsvét dolog.
 
Sikerült túl sokat ennem mindenből, cukros süteményekből is.
 
Megmértem magam tegnap, kb 1 kiló + a hétre, és még tegnap is sokat ettem. Ez az eredmény persze nem igazán számít, majd mondjuk 2 nap múlva megmérem magam, amikor már nem lesz egy kiló sonka a hasamban.
 
Leginkább attól féltem, hogy nem fogok tudni visszarázódni, de a mai nap egyelőre teljesen jónak tűnik, nem voltak nehézségeim.
 
Fáj a jobb csípőm, és eléggé fáj ahhoz, hogy ne merjek edzeni. És ha ott épp nem fáj, akkor fáj a derekam. Scary.
 
11.

2014. április 18., péntek

10. bejegyzés

A nyuszi csak egy kicsit parás, hiszen a sonka és a tojás remek kaják.

Csak nem kell nagyon sokat enni.

Szóval a terv egyszerű, az eredményt majd meglátjuk.

Ez volt a 10.

2014. április 17., csütörtök

9. bejegyzés

Lassítani kéne az ütemet, hogy minél kevesebb erő és izom vesszen el.

A 24 kilós kettlebell kinyomása a teszt. Tegnap még megvolt.

Most pedig megyek reggelizni, mert olyat is szoktam. Nem volt ez mindig így.

Ennyit kilencedszer.

2014. április 15., kedd

8. bejegyzés

Nyilván felmerül a kérdés, hogy akkor mit eszek egyébként?

Természetesen nagyjából ugyanezt.

Nyolcadszorra.

2014. április 14., hétfő

7. bejegyzés

A két hét összes eredménye -2,9 kg.
 
Sok.
 
Vannak mentesítő körülmények: múlt hét hétfőn még menstruáltam, tehát az e heti 2,3- ból sok a víz, egyébként pedig az eleje mindig könnyebb hatás érvényesül.
 
De akkor is.
 
Szóval kicsit növelem majd az adagokat, pontosabban elsősorban a zsír bevitelt.
 
Ez azért elég bonyolult, ha nem számol az ember.
 
Persze ezzel még csak a márciusban felszedett 2,5 kiló ment le. Úgyhogy igazából még nem történt semmi. :)
 
Úgy látszik nekem semmi se jó, a múlt heti túl kevés (pedig akkor is tudtam, hogy víz), a mostani túl sok. Jövő héten mi lesz a bajom?
 
De a lényeg az, hogy nincsenek megingások, csak elszántság van. Ijesztően könnyű, kivéve amikor éppen nehéz.
 
Ennyi a hetedik.

2014. április 12., szombat

6. bejegyzés

Persze azért nem annyira egyszerű a helyzet (hogy nem eszem meg, amit tudom, hogy nem kéne).

Mert az is egész tudatosan van megválogatva, hogy mi az, amit megeszem.

Meglepő lesz a lista:

rengeteg fehérje, hús, tejtermék, turmix, tojás (minden étkezéshez)

rengeteg zöldség, kicsit korlátozottabb mennyiségű gyümölcs

egészséges zsírok (kókuszzsír, olíva)

némi rizs vagy krumpli, zabpehely.

Ezek mennek minden nap, de semmi sincs tiltólistán.

Ez a hatodik.



2014. április 10., csütörtök

5. bejegyzés

Számon kérhetőségem jegyében viszonylag rendszeresen írnom kell ide.

Viszont mégsem írhatok mindig csak annyit, hogy még megvagyok. Pedig meg.

Szóval elkezdem részletezgetni, mit csinálok.

A kiindulási pont mindössze csak az, hogy valójában tudja az ember, hogy mi az, amit nem kéne megennie. Na, én azt most nem eszem meg.

Ennyi az ötödik.

2014. április 7., hétfő

4. bejegyzés

60 dekával mutatott ma kevesebbet a mérleg, mint múlt hét hétfőn. Tegnap volt ez 1 kiló is...
 
Heti átlagnak tökéletes lenne, de az első héten többre számítottam.
 
Egész jól elvoltam a héten, a baj csak az, hogy nem lehet szokássá tenni valaminek a nem csinálását. Márpedig az egész inkább arról szól, amit nem eszek meg. :)
 
Ugyhogy attól tartok nem lesz egyre könnyebb.
 
Még mindig lehetnék szervezettebb - tervezetteb, és azon kéne még dolgozni, hogy az edzéseken kivül aktívabb legyek. Több séta, kis jóga, ilyenek.
 
Megingás nélkül lezajlott az első hét, és ennyi volt a negyedik bejegyzés.
 
 
 
 

2014. április 3., csütörtök

3. bejegyzés

Tulajdonképpen én nagyon szerencsés vagyok.

Kimondottan szeretem a zöldségeket, gyümolcsoket, salátákat.

Imádok edzeni.

Ennyi a harmadik bejegyzés.

2014. április 1., kedd

2. bejegyzés

Ugyan kitettem a facebookra, de valójában azt reméltem nem fogja senki megnézni.

Most aztán érzem a nyomást, nem lehet csak úgy abbahagyni.

Ennyit másodszor.

2014. március 31., hétfő

1. bejegyzés

Mostanában nagyon elengedtem magam és összevissza ettem. Ez természetesen azon nyomban megmutatkozik a mérlegen is. Mától ez másképp lesz.
 
A következő 10 hétben 6 kilótól fogok megszabadulni, az jó esetben 3-4 kiló zsír. Ez itt a jól meghatározott, mérhető, reális cél.
 
A blog pedig az én számon kérhetőségem.
 
Az egyes számú feladat azon dolgozni, hogy az étkezések mindig legyenek előre megtervezve.
 
Ennyit elsőre.