2014. július 17., csütörtök

30. bejegyzés

A hétvége még rossz volt, aztán a héten minden zökkenő nélkül visszaálltam az értelmes táplálkozásra.

Kár, hogy most azt kell ledolgoznom, amit múlt héten túlzásba vittem. Ezeket a kilengéseket kéne még inkább visszaszorítani, és akkor nagyon király lennék. Persze nagyrészt a hormonok a felelősek :)

Most egy kicsit el vagyok maradva a nyári tervhez képest, ráadásul edzeni se tudok.

30 -nak.

2014. július 11., péntek

29. bejegyzés

Úgy tűnik a blog nélkül sokkal nehezebben boldogulok, szóval ismét rendszeresítem magamat.

Az elmúlt két hétben tartottam a súlyom (ami persze, egy másfél kilós ingadozást jelent), de fogyás nem volt. Nem tudok mértéket tartani cseresznye és barack ügyben. Nagyon nem.

Tegnap még némi mogyival és tejberizzsel kapcsolatban is elvesztettem a fejem, de legalább rájöttem, hogy muszáj újra fókuszálnom.

Legkésöbb jövő héten ugyanitt, ez pedig a 29-es.

2014. június 23., hétfő

28. bejegyzés

Kiinduláshoz képest -6.2 kiló.

Komolyan ijesztő, milyen ügyesen, okosan csinálom.

Meg persze az is, hogy hol legyen majd a vége, és mi legyen akkor.

Meg persze az is, hogy mindig fenn áll a lehetőség, hogy bedobom a törülközőt. Az én hátam mögött is kismillió sikertelen próbálkozás áll. Mondhatnánk, hogy akkor nem akartam eléggé, ami biztosan igaz is. Csak nem érzem, hogy most valami hű, de nagyon akarnám. Nehéz megmondani, hogy mitől más most.

Lement az új edzéstervem első hete, tök jó. 20-30 perces edzések, viszont az heti 5x, plusz 1 maximum 2 termi. Ha marad egy kis időm mellette, akkor sok hengerezés és mobilitás fejlesztés.

Kezdem érezni a saját súlyos gyakorlatokon az alacsonyabb testsúlyt. 

Ruhákon is érzem, de őszintén szólva látni, nem látom.

Majd amikor ( :)  ), meg lesz a -10 írok valami rendes összefoglalót A Blogra.

12 hét telt el, elképesztően kitartó vagyok.

Például írtam 28 bejegyzést.  

2014. június 15., vasárnap

27. bejegyzés

Nem adtam fel.

Csak nagyon kevés időt tudok a neten lógni, és azt inkább mással töltöm.

5 kiló mínusz lett a 10 hét vége.

Aztán adtam magamnak néhány lazább napot (fagyi, hamburger, addig evés, míg ki nem pukkadok - menstruáltam :)), de a hét második felében visszatértem a normális étkezéshez és most ugyanott vagyok. A mérleg produkált közben ijesztő dolgokat, de az csak víz és gyomortartalom volt.

A következő lépés még 5 kiló a nyár végéig.

Blogolás valószínűleg nagyon szórványosan lesz csak, de úgy  érzem, már mankó nélkül is boldogulni fogok.

2014. június 5., csütörtök

26. bejegyzés

A tegnapi napot is sikerült elrontanom.
Az volt az első hibám, hogy túl sok sárgabarackot vettem. Nem tudok vele leállni, pedig nem is volt igazán jó.
És akkor már ettem egy ki mogyorót is (azzal sikerült leállni, mielőtt nagyon elszabadult volna a helyzet), meg sokat vacsoráztam. Csupa egészséges dolog amúgy, de túl sok.
Fagyit is ettem a Fragolában, de azt nem bánom egy percig se. Életem legjobb fagyija volt. Camamber és chilis csoki.
Nos, aggódásra csak az ad okot, hogy egy héten belül már kétszer ettem többet, mint kéne. Nem tudom megmondani, hogy miért.
Persze feladásról szó sincs, ma már visszazökkentem.
 
Ez volt a 26.
 

2014. június 2., hétfő

25. bejegyzés

A véradás sokkal egyszerűbb volt, mint vártam. A lánynak, aki megszúrt furán csillogott a szeme, annyira tetszett neki a vénám. És mivel a véradás miatt sokat kell enni, még egy jégkrémet is megettem. Jó volt.
 
Szombat reggel 5,8 kilóval mutatott kevesebbet a mérleg, mint kezdetben. 6 kiló volt a cél a 10 hétre és ez még csak 9. hét volt. De nem kell aggódni, hogy túlteljesítem a tervet, mert szombaton kissé megőrültem és össze-vissza ettem. Megettem 4 darab muffint, és kétszer vacsoráztam. Hogy az önuralmam, hol járt közben, rejtély.
 
Viszont vasárnap sikerült tökéletesen visszazökkeni, úgyhogy semmi végzetes nem történt. A mai mérlegelés eredménye -5 kiló. 
 
A látszattal ellentétben nem görcsölök a számokon igazán, inkább a tendenciát figyelem, azzal pedig rendkívül elégedett vagyok.
 
25

2014. május 29., csütörtök

24. bejegyzés

Tegnap megittam két hosszú lépést, ami nem volt betervezve, de természetesen tökéletesen belefér.

Inkább az a fura, hogy az elmúlt két hónapban fel sem merült, hogy igyak bármit. Öregszem?

Az alkohollal az jelenthet problémát, hogy hajlamos miatta az ember az étkezését is elrontani, akár napokra. De részemről most igazi kísértés sem jelentkezett.

Ma megyek vért adni, életemben először. Ezért most reggelizni fogok. Kicsit fura.

Ennyi volt a 24. bejegyzés.